A neten olvasgattam mindenféle cikket, többek között arról, hogy ha egy házasság tönkremegy az esetek nagyobb részében válás a megoldás sok ember számára. Úgy látom két tábor van, az egyik aki azt mondja, hogy van amit nem kell erőltetni, inkább el kell válni. A másik tábor meg azt hangoztatja, hogy hiba eldobni egy 5-10-20 éves kapcsolatot, csak meg kell tudni újulni, és mindkét embernek akarnia kell. Nem tudom melyik táborral szimpatizálok jobban, mert úgy érzem valahol mindkettőnek igaza van. Van amikor már nem érdemes próbálkozni, és van amikor próbálkozni kell. Persze van itt még néhány tényező amit nem lehet figyelmen kívül hagyni egy házasságban/kapcsolatban főleg azt, ha van egy gyerkőc is. Bár manapság nem hiszem, hogy sokan lennének azok, akik azért nem válnak el, mert próbálják a gyerek érdemeit is figyelembe venni. Sokszor írtam már életemben, de most is le fogom megint. Egy válásnál egyetlen ember van aki biztosan rosszul jár. A gyerek. Aki azt szajkózza, hogy két különélő szülő is tud tökéletesen gyereket nevelni az szerintem nem mond igazat. Tudom magamon, látom a környezetemben élőkön. Van akit a szülei válása 40 évesen küldött padlóra, van akinek tizenévesen váltak el a szülei, és tíz év távlatából még mindig nem tudta feldolgozni és szenved a válás hatásaitól. Persze nem azt gondolom, hogy maradjon együtt két szülő ha már nem érdemes és ölje egymást, de legalább ha úgy döntenek, hogy van értelme együtt lenni, a gyerek miatt is, meg maguk miatt is, akkor törekedni kell arra, hogy megoldják a problémákat.
Mostanában sokszor gondolkozom ezen a pro és kontra dolgon. Mindent ami az életemben van mérlegelek, hogy mennyire éri meg nekem. Csúnyán hangzik de az olyan dolgok amelyekbe többet adok mint amennyit kapok, nem kellenek az életembe. Azt hiszem ezzel mindenki így van. Még akkor is ezt mondom, ha tudom, hogy alapvetően olyan típus vagyok aki jobban szeret adni mint kapni, és ezt halál komolyan gondolom. Nem önfényezés, de sokkal jobb érzés megajándékozni valakit, mint ajándékot kapni. Amikor én kapok valamit, sokszor nem is tudom hogyan fejezzem ki eléggé az örömömet, pláne ha olyan dolog amire vágytam, vagy valami meglepetés. Mert a meglepetéseket azért szeretem.
Szóval a pro és kontra. Igyekszem alkalmazni a mérleg elvet, az egyik serpenyőben a pozitív dolgok vannak, a másikban a negatívak. Ha pedig a negatívak vannak többségben az már régen rossz. Próbálok persze az eszemre is hallgatni, de az esetek nagy részében nem sikerül. Ez persze szerintem nem baj, de sokszor sok kellemetlenségtől kíméltem volna meg magam amennyiben legalább egy kicsit az eszemre hallgatok. De akkor persze simán gondolhatom azt, hogy mindazt a tapasztalatot amit akkor szereztem amikor megégettem magam ilyen-olyan esetekben, azt sosem szereztem volna meg. Mindegy is, tökéletesen úgy sem fogom tudni csinálni sosem.
Meglepő mennyivel erősebb vagyok mint néhány hónapja, nem csak fizikálisan hanem lelkileg is. Sokkal céltudatosabb, határozottabb lettem, és egyre kevesebbet stresszelek. Ez pedig pozitív változás, amire mindig szükség van. Kevésbé vagyok lusta, és egészen jól érzem magam a bőrömben. Bár úgy vagyok vele az elkövetkezendő néhány év az építkezés “átmeneti” éve lesz, mert az előző években igazán olyan életet éltem amilyet csak kívántam. Tehát valamit valamiért, most alakuljon bárhogy, később sokkal jobb lesz minden.
Na irány az uszoda, vár a szauna és a feszített víztükör.
0
